Napellenző esővédő

Napellenzőink esővédővel vannak ellátva, hiszen nem áznak át, vízlepergetősek, nem tartják meg az esővizet, és nagy vihar esetén visszahúzódnak.

Napellenző esővédő


26 féle napellenzőt találhat kínálatunkban. Mindegyikről elmondhatjuk, hogy jó az eső állóképessége. A napellenzőink nem áznak be, ez azt jelenti, hogy a bútorok, kinti ingóságaink védve vannak az esőtől, nem tudnak elázni. A ponyváknak van egy vízlepergető hatásuk, ami miatt nem áznak be. Azonban nem kell attól sem félni, hogy a ponyván marad a víz és az elkezd algásodni, gombásodni, penészesedni. Az általunk kínált ponyvákkal ez nem történhet meg.

Ezen felül még plusz esővédelemmel is szolgálhatunk, az esőcsatornával. Ez három termékünknél érhető el, a Maxi, a Mono és az Umbroll Shadow napellenzőknél. Bár ez a három dolog közös ezekben a napellenzőkben, azonban több mindenben eltérnek, erről lejjebb görgetve többet megtudhat.

Ha nem csak az esőtől, hanem a viharoktól is szeretné védeni napellenzőjét, akkor ajánljuk a motort és az érzékelőket. Szélre, esőre, és fényre reagáló érzékelőink vannak. Ha heves esőzés, vagy erős szél van, akkor az érzékelő behúzza a napellenzőt, így azt nem tudja tönkre tenni azt egy vihar.

Ajánlatkérés

Maxi napellenző

Maxi napellenző

Már 493 296 Ft-tól!

A maxi napellenzőket nagy méretre ajánljuk, csak úgy, mint a Giant napellenzőket. Ez a napellenző annyiban különbözik a Gianttől, hogy ennek van esőcsatornája is, valamint tágabb határok között lehet állítani a dőlés szöget. Homlokzatra, mennyezetre és szarufára is rögzíthető. A mérete miatt nagy a szerelési magasság, figyelembe kell venni a min. 13 fokos dőlésszöget. Tudásában és árában ez egy igen kedvező termék.

Maxi napellenző

Mono napellenző

Mono napellenző

Már 134 820 Ft-tól!

Ez a napellenző rendkívül elegáns, megnyerő külseje van, alapfelszereltsége az esőcsatorna. Egyedi megjelentést kölcsönöz ennek a terméknek a hengertartó ívelt formája, valamint a kar-billentő. Ezt leginkább olyan helyekre javasoljuk, ahol látszódik, mivel rendkívül elegáns, feldobja a teraszokat és más helyeket. Minimális szélesség 180 cm, kettő vagy három karos kivitelben érhető el.

Mono napellenző

Umbroll Shadow napellenző

Umbroll Shadow napellenző

Már 132 080 Ft-tól!

A Shadow ernyők előnyös tulajdonságát egészíti ki az esőcsatornás homlok profil, az alumínium profil, a ponyvákkal színharmóniában lévő profilbetétek és a tűgörgős csuklószerkezet. Műanyag takarással burkoltak a szerkezeti részek. Konzol: homlokzati, kívánságra univerzál-mennyezeti, szarufa, Ponyvacső átmérő: 70 mm, 78 mm, Védőtető: opcionálisan rendelhető, kívülről festett, hengerelt alumínium.

Umbroll Shadow napellenző
Könyökkaros napellenző

Könyökkaros napellenző érzékelőkkel

Napellenző esővédő érzékelőkkel

Az elmúlt 10 évben nagyon sokat fejlődtek a napellenzők. Ma már érzékelhetik a kilengés mértékét, fényt, szelet és hőmérségletet egyaránt és természetesen a szükséges intézkedést is megtehetik logikus módon. Nézzük melyik mit is csinál. A kilengés mérő a szél erejére reagál. Ha tehát akkora szél támad, mely kárt tehetne a napellenzőkbe, akkor behúzza a napellenzőt. A fény érzékelő segítségével automatizálható a napellenző kiengedése, illetve behúzása. A hőmérséglet érzékelő hasonló megoldás erre az igényre.

Felmerülhet a kérdés, hogy az érzékelők adhatnak -e egymással ellentétes utasítást a napellenzőnek, illetve melyik érzékelő utasítása kerekedik felül. Természetesen a beállítások az elvárható működést biztosítják. Azaz hiába van napos idő, ha túl nagy a szél, a napellenzők behúzodik. Ezen érzékelőkkel okossá tehetjük napellenzőnket, meg kímélhetjük magunkat a felesleges kiadásoktól és kényelmessé tehetjük életünket. Már már a Smart Home tudásával ruházhatjuk fel termékeinket.

Napellenző érzékelő
Könyökkaros napellenző érzékelőkkel
Könyökkaros napellenző érzékelőkkel
Könyökkaros napellenző érzékelőkkel

Napellenző esővédő motorral

Kültéri árnyékolók esetében nagyon népszerű extra szolgáltatás, a napellenző automatizálás, motorizálás. Ezt a szolgáltatásunkat már meglévő árnyékolóiba is megrendelheti tőlünk. Általánosságban árnyékoló motorjaink után 5 év csere garanciát vállalunk, márkától függetlenül. Árnyékoló motorjaink és a hozzá tartozó vezérlések minősége megfelel minden mai követelménynek. A motorok és a hozzá tartozó vezérlések ára függ a típustól és a gyártójától.

Minden napellenző motorhoz jár egy távirányító. Elvben lehetne kérni kapcsolós vezérlésüt is, de mivel a távirányítós kivitellel egyárban tudnánk biztosítani, ezért a kapcsolóst nem szoktuk telepíteni. A napellenző motorhoz kérhet olyan távirányított, melyel időzitheti a napellenző ki- és behúzását. A napellenző motorra 5 év garanciát vállalunk, ára pedig attól függ, hogy milyen méretbe kívánja megrendelni a napellenzőt. További információt kérjen ügyfélszolgálatunktól.

Napellenző motor
Könyökkaros napellenző motorral
Könyökkaros napellenző ponyva

Napellenző esővédő ponyva

Az általunk forgalmazott ponyvák rendkívül jó minőségüek. Ellenáll a napfénynek (nem fakul ki), vízlepergető, kiszűri a magas UV sugárzást. Választhat egyszínű, csíkos és különleges megjelenésű ponyváink közül. A napellenző ponyváink minőségét A SAttler márka, és a hozzá tartozó 5 év gyártói garancia szavatolja.

A napellenző ponyvák alap anyaga akril, mely egy speciális műanyag. Az akril szálak teljes keret metszetükben szinezettek, és egy speciális bevonattal ellátottak. Ellen álnak az UV sugárzásnak, és vissza verik az infravörös hősugárzást. A speciális bevonatnak köszönhetően nem gombásodnak, nem penészednek, és kiváló víztaszító képességgel rendelkeznek.

A napellenző ponyvák esetében fontos megjegyezni, hogy ezek a "textilek" tisztíthatóak, és kellő gondosság mellett élettartamuk akár 20 év is lehet. Színtől és mintától függetlenül garantálják, hogy akár 5 celsius fokkal is hüvösebbé teszi az árnyékolt teret egy forró napon. Figyelembe véve ezeket a remek tulajdonságokat, és a hozzá ködtödő élettartamot, a napellenző ponyváink hosszú távon garantálják hogy élhetőbbé teszi teraszát , erkélyét.

Napellenző ponyva
Könyökkaros napellenző ponyva
Könyökkaros napellenző ponyva
Könyökkaros napellenző ponyva

Megrendelés menete

Napellenző megrendelése előtt mindenképpen azt javasoljuk, hogy egyeztessen szakemberünkkel, mert minden napellenzőt egyedi méretek alapján készül. Személyes felmérést követően pontos árajánlatot tudunk adni akár a helyszinen is. Időpont egyeztetéshez kérem hívja ügyfélszolgálatunkat.

Minőség és garancia

Cégünk sok éves tapasztalattal rendelkező szakemberekkel és kiváló minőségű alkatrészek felhasználásával kívánja biztosítani a piacon elérhető legjobb szolgáltatást.

Termékeinkre 2 év garanciát vállalunk.

Időpont egyeztetés

Ügyfélszolgálatunkat hívhatja munkanap H-P 08:00 - 18:00 között a +36 (70) 631 99 65 telefonszámon. Kérjük adja meg nevét, telefonszámát, címét és igényeit a napellenzővel szemben.

Szeretne többet tudni?

Ha megválaszolatlan kérdései vannak vagy csak szeretné egy szakember véleményét kikérni hívja ügyfélszolgálatunkat és mi készséggel állunk rendelkezésére.

+36 (70) 631 99 65

Cégünk számára fontos az ügyfelek elégedettsége ezért profi, tapasztalt magasan képzett szakemberekkel dolgozunk minőségi alapanyagokkal. Bármilyen kérdése van forduljon hozzánk bizalommal.

Visszahívást kérek

Napellenző esővédő

Kiszállást és felmérést vállalunk egész Pest megye területén.

Ha ön máshol szeretné szolgáltatásunkat igénybe venni, akkor érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon.

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.


Vissza